A Szulejmán-kutatócsoport 2013-ban a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség, illetve a Szigetvár Város Önkormányzata között aláírt megállapodás alapján kezdett hozzá munkájához. A kutatók Szulejmán szultán Szigetváron bekövetkezett halálával, eltemetésével, emlékezetének ápolásával kapcsolatos körülmények vizsgálatát tűzték ki célul maguk elé.
A türbe, illetve a szulejmáni halálhely történetének kutatása a 20. század elejére nyúlik vissza. Azóta folynak változó intenzitással vizsgálatok, amelyek eddig ugyan nem kevés eredményt mutattak fel, de a rejtélyt illető megoldással nem szolgáltak. A kutatók 2013-ig jellemzően kettő helyszínt tartottak elképzelhetőnek az egykori türbe és az azt őrző palánkerőd vonatkozásában. Egyik részük elsősorban Leandro Anguissola 1689. évi vázlatrajza, valamint a második és harmadik katonai felmérés térképszelvényei alapján az Almás-patak mentén fekvő térséget támogatta. Más részük főként a néphagyományra támaszkodva a turbéki kegytemplomot jelölte meg a türbe egykori helyeként. Ezek a vizsgálatok jellemzően diszciplinárisan egyoldalú és zömmel egyéni kutatások voltak. Főként ez lehetett az oka, hogy az eltelt több mint egy évszázadban nem sikerült a kérdés végére járni.
Éppen ezért a 2013-ban induló kutatási koncepció kezdettől fogva a komplexitáson, a többféle szakmai terület módszertani eszközeinek a kombinálásán nyugodott, miközben a vizsgálatokat alapvetően térbeli, történeti földrajzi kérdésfeltevésnek rendelte alá. Legfontosabb a geográfiai szemlélet, a team-munka, a felhasznált információk körének bővítése, a kutatómunka keretrendszerének újragondolása, a természettudományos módszerek arányának növelése, a multidiszciplináris jelleg erősítése, az integrált táji szemlélet érvényesítése és a szigorú minőségbiztosítás következetes alkalmazása volt. Pap Norbert kutatásvezető célul tűzte ki, hogy a kevés és esetleges információ rendszerezésre kerüljön, továbbá az információk köre jelentősen bővüljön. Az új koncepció felértékelte a későbbi, 17. század végi, 18. századi levéltári, és az ezt követő időszakból fennmaradt térképi forrásokat. Az ezen időszakból származó dokumentumok száma ugyanis nagy, de a lokalizáció szempontjából is jól használhatók, hiszen az adattartalmuk gazdagabb és földrajzi szempontból is precízebb (peres iratok, urbáriumok, térképszerű ábrázolások, katonai felmérések, kataszteri térképek stb). Fontos kiindulópont volt, hogy a 16. század közepétől a 18. század közepéig terjedő vizsgálati időszak az ún. kis jégkorszak időszakával mutat átfedést. A klimatikus viszonyok, melyek a korabeli dokumentumokban is türköződtek, jelentősen különbözhettek a maiaktól. Így képet kellett kapnunk a korabeli környezeti viszonyokról is.
A kutatásba a geográfusokon kívül történész, művészettörténész, régész, geomorfológus, geoinformatikus és geofizikus is bevonásra került. A kutatócsapat összetétele, a bevont konzultánsok széles köre időről-időre változott. A kutatás az általános szakmai szabályok figyelembevételével, valamint a szerződések által előírt feltételek alapján különös gondossággal került dokumentálásra.
Az írásos források jobb értelmezésére, a régészeti vizsgálatok alátámasztására Gyenizse Péter és Bognár Zita térinformatikai alapú vizsgálatokat végzett, amelyek révén sikerült az egykori (16–17. századi) vízhálózatot, úthálózatot és a földhasználatot rekonstruálni. A modell segített több területet kizárni a vizsgálatból, de általa képet alkothattunk a korszak azon tájképi elemeiről is, amelyek a forrásokban megjelentek. Különösen a vízhálózatra vonatkozó megállapítások révén kellett több korábbi feltevést felülvizsgálni. Az egyik hipotetikus türbe-helyszínről, az Almás-patak menti térségről kiderült, hogy a korszakban időszakosan víz alatt állt, építkezésre, tartós megtelepedésre alkalmatlan terület volt. A vizenyős területen fekvő turbéki templom környékéről nem lehetett látni a várat, így vezetési pontra való alkalmatlansága valószínűsíthető. Ezzel a lehetséges és valószínűtlen vezetési pontok meghatározásában is jelentős előrelépésre került sor. A kutatócsoport által hipotetikus helyszínként vizsgált szőlőhegyi terület a másik két helyszínnel ellentétben megfelelő vezetési pont lehetett, jó láthatósággal. A terület építkezésre alkalmas volt. Pécs felől az oszmán hadak ide érkezhettek.
Hancz Erikának sikerült bővítenie az oszmán források körét. Ezek közül is ki kell emelnünk a Szokollu Mehmed nagyvezír által létesített, a türbe mellé emelt dzsámira vonatkozó 1574. évi dokumentumot. Kitanics Máté a szultáni sír meghatározására vonatkozó, döntő jelentőségű keresztény források (magyar, német és latin nyelvű) széles körét kutatta fel és elemezte. Ezekből a korábban is ismert, újra megvizsgált, és teljesen új forrásokból sikerült kinyerni számos földrajzi jellegű információt. Ez alapján került sor 2013. február–márciusban azon hely azonosítására, amelyre a továbbiakban a vizsgálatok irányultak.
A 2013-as terepi kutatási eredmények problémásak voltak, jellemzően hiányos, publikálásra alkalmatlan információkat hoztak. Az első régészeti megfigyelések, geodéziai és geofizikai vizsgálatok több esetben zsákutcát jelentettek. A 2013-as évben a tájrekonstrukciós (geoinformatikai) munka és a történeti források felkutatása jól haladt, de a régészeti jellegű felvetések meghatározóan nem igazolódtak. Éppen ezért a szőlőhegyi lelőhelyen és a turbéki templom szűkebb, illetve tágabb környezetében 2014 októberétől kezdődően átfogó, több módszert is kombináló új geofizikai méréssorozat készült, ezúttal már a Geomega Kft. geofizikusaival (Tóth Tamás, Hámori Zoltán) közösen. A vizsgálatokat ground conductivity meter (EM-38) és vertical magnetic MagMapper G-858 műszerekkel, továbbá talajradarral végeztük. A méréseken konzultánsként török szakember, geofizikus és régészeti szakértő működött közre. A vizsgálatok ezúttal mindkét helyen használható adatokat eredményeztek.
A templom kertjében és környékén (a turbéki út mindkét oldalán) a vizsgálatok nem tártak fel egyetlen olyan anomáliát sem, mely nagy kiterjedésű épületekre, védelmi árkokra, illetve palánk maradványaira utalt volna. A levéltári vizsgálatok a 2014. évi kutatási időszakban tisztázták, hogy a templom építése későbbi (1705 és később több szakaszban), mint a türbe pusztulása (1692). A forrásokban a türbe egykori helyére utaló megnevezéssel bíró terület (Török sánc) a templommal egy időben, de attól eltérő helyszínen lett lejegyezve. Mindezek alapján végleg elvetettük a Segítő Szűz Mária templom török (esetleg szulejmáni) eredetét. A szőlőhegyi helyszínen a leletek intenzitásával korreláló módon, a középpontban három épületet sikerült azonosítani talajradarral. Ezek egyike egy négyszögletű, Mekkára tájolt épület, minden valószínűség szerint ugyanaz az építmény, melynek egy részletét 1971-ben és 1972-ben Kováts Valéria már feltárta és mint oszmán középületet azonosította, illetve amely mint magányos őrtorony, „török rom” került be a köztudatba és a szakirodalomba. Jellemzői alapján valószínűsíthető, hogy egy mecsetről van szó. A szintén délkeletre tájolt cellás beosztású, nagyméretű épület a mecset jellegű épülettől északnyugatra minden bizonnyal a dervisek kolostora. Ezektől északra egy harmadik épület alapjai látszanak. Amennyiben a Turbékról készült Esterházy Pál-féle vázlatrajz tartalma hiteles, akkor ez utóbbi a katonák laktanyájának részletét mutathatja. A település központi magjához képest távolabb, a legnagyobb kiterjedéssel déli irányban további épületekre utaló maradványok kerültek elő, de ezek kisebb, kevésbé tartós építmények lehettek. Ezek beazonosítása további kutatómunkát igényel.
A vizsgálatok bővítésének, kiszélesítésének érdekében – részben az 1566. évi események 450 évfordulójával is összefüggésben – 2015 februárjában a kutatócsoport az MTA Történettudományi Intézetével közösen, Fodor Pál vezetésével, számos hazai kutató bevonásával OTKA pályázatot nyújtott be. A projekt „Szigetvár és Turbék politikai, katonai és szakrális szerepe az oszmán-Habsburg nagyhatalmi vetélkedésben és a magyarországi török berendezkedésben - tények és emlékezet” címmel összesen 61,7 millió forint támogatásban részesült.